, 2021/8/24

16 éven felülieknek, 175 perc, Mario Puzo azonos című regényéből készült 1972-ben bemutatott világhírű filmdráma.

Egy szervezett bűnözői dinasztia idősödő patriarchája átadja titkos birodalma irányítását vonakodó fiának. A filmet az Amerikai Filmakadémia az 1972-es év legjobb filmjének járó Oscar-díjjal tüntette ki.

A filmben a családfő helyezkedik el a középpontban. Ő a keresztapa, aki a New York-i olasz közösség hozzá tartozó része felett teljes hatalommal rendelkezik: semmi nem történhet a tudta és beleegyezése nélkül. Az amerikai társadalomból kiábrándult, hagyományaira büszke olasz közösség egyedül rajta keresztül képes érdekei érvényesítésére, amiért cserébe a Don megkérdőjelezhetetlen hűséget követel meg.

Brando a Corleone család fejének szerepében maga a megtestesült hatalom. A halk, nehézkes és legendás beszédét soha, senki egy pillanatra sem szakítja félbe. Megfontolt stratéga, aki amikor már mind szellemileg, mind fizikailag egyre kevésbé alkalmas a család irányítására, visszavonul, ezzel átadva helyét legrátermettebb fiának.

A legifjabb Corleonét a család távol kívánja tartani az „üzlettől”.

Háborús hős, mintapolgár egészen addig a pillanatig, amíg apja ellen gyilkossági kísérletet nem hajtanak végre. Addigi kívülállását önmaga szakítja meg, elindul azon az úton, amin haladva a film végére már ő maga „rendezi a család ügyeit”. Az apja kórházi ágya mellől az őröket visszarendelő korrupt rendőrtiszt pofonjai ráébresztik, hogy nem tudja kívülállóként szemlélni családja életét. Rádöbben, hogy törvényes út számára nem létezik: a törvény azt szolgálja, aki többet fizet érte.

Rendező:

dr: Marlon Brando, Al Pacino, James Caan, Diane Keaton.

Főszerepben

Marlon Brando Al Pacino Diane Keaton Robert Duvall